Június 6-án látóúton játunk, ahol önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek, közösségek és helyi vállalkozások képviseltették magukat a térségből. Kifejezetten az ifjúsággal foglalkozó szervezeteket, ifjúságsegítő munkatársakat hívtunk. A program során A Közép-Dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) tagszervezeteit látogattuk meg és ismerkedtünk meg munkájukkal. A látóút programok átfogó célja, hogy a Vas-Veszprém-Zala Vármegyék határtérségében működő szervezetek megismerjék a...
Author: Harta Anna (Anna Harta)
Minőségfejlesztés a Helyi Termékek Piacán
Június 3-án a Veszprém Vármegyei Önkormányzat és a Pannon Helyi Termék Nkft. közösen rendezett szakmai programot, amely a helyi termékek minőségfejlesztését tűzte ki célul. A rendezvényen a Táj-Kapocs Alapítvány is részt vett, és számos helyi termelő, kézműves találkozott, hogy megosszák tapasztalataikat és új kezdeményezéseket ismerjenek meg. Az eseményt Dr. Imre László vármegyei jegyző nyitotta meg,...
Workshop a Veszprém-Balaton 2023 EKF programról
2024.05.31-én a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program tapasztalatairól sikereiről és a régiós együttműködés jövőképéről szóló műhelymunkán vehettünk részt. A sümegi inkubátorházban megtartott egész napos programon a településvezetők és programban résztvevő szakemberek együtt gondolkodtak a folytatásról és arról, hogyan használhatjuk fel az eddig tanultakat a jövőben. Markovits Alíz, a VEB 2023 Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg...
Értékek Napja és ÉrtékTárs Vetélkedő Sümegen
A hétvégi Gesztenyevirág Fesztivál keretében élettel telt meg a sümegi Tarisznyavár középkori látványpiaca. Vasárnap egy izgalmas közösségi program, az ÉrtékTárs vetélkedő várta a játékos kedvű csapatokat. A Táj-Kapocs Alapítvány is lelkesen részt vett a szervezésben. A városi vetélkedő célja az volt, hogy a csapatok megismerjék és megszeressék Sümeg város értékeit, a gyermekek pedig felfedezhessék azokat....
Civil műhelymunkát tartottunk
2024. május 21-én ismét műhelymunkára hívtuk a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot, a Veszprémi Civil Házat, és a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot, valamint a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya vezetőit és munkatársait. A találkozón a korábban megfogalmazott közös kihívások tovább gondolásával meghatároztunk olyan témaköröket, ahol közvetlenül is együtt tudunk működni...
Látóúton jártunk a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
2024.05.16-án a Vasvár Népfőiskolával közös szervezésben megtartottuk első látóutunkat, amely a Vasvári járás, illetve a Vasi-Hegyhát Natúrpark terület- és vidékfejlesztési kezdeményezéseiből adott ízelítőt az érdeklődők számára. A programon önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek, közösségek és helyi vállalkozások képviseltették magukat a térségből. A látóút során a Vasi-Hegyhát Natúrpark értékeit különböző témák mentén – mint például a helyi...
II. Kárpát-medencei Lovas Kulturális Találkozó
2024.május 10-12. között immáron második alkalommal került megszervezésre Kiscsőszön a Kárpát-medencei Lovas Kulturális Találkozó, a Gulyás napja. A nagyszerű esemény nemcsak a lovas hagyományok kedvelőit invitálta, hanem mindazokat, akik egy egész hétvégényi gazdag és értékes programra vágytak. A programok között szakmai tanácskozás, körséta, filmvetítés, táncház, fotókiállítás, helyi termék vásár szerepelt, a látogatók megismerkedhettek a település...
Az élhető vidékért a közösségek által a közművelődésben
Az élhető vidék megteremtése érdekében egy érték- és közösségvezérelt térségfejlesztési modell megvalósítására indult kísérleti program a Táj-Kapocs az Együttműködő Közösségekért Alapítvány és a területfejlesztési szaktárca között. Az április végi műhelymunkán a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai is részt vettek. Az április végén tartott műhelymunka során a Táj-Kapocs az Együttműködő Közösségekért Alapítvány bemutatta a tevékenységét, a partnereit...
Értékek Ünnepe Taliándörögdön!
2024. április 27-én Értékek Ünnepét ülte Taliándörögd. A rendezvényen főzőverseny, tűzoltóverseny, Hungarikum játszóház és Táj-Kapocs színezőkuckó működött, ahol a Marcal-mente értékeinek rajzos változatát színezték ki a gyerekek – hiszen tőlük színes a térségünk A színpadon fellépett a Taliándörögdi Népdalkör és a Vivat Bacchus énekegyüttes, valamint újabb értékekkel gazdagodott az Értéktár. Táncolt a Tördemic Néptáncegyüttes, Kocsis...
LEADER együttműködések a Marcal menti térségben
2024.04.19-én egy közös gondolkodásra hívtuk azon LEADER szervezetek képviselőit, akiknek működési területe a Táj-Kapocs térségét lefedi. A Táj-Kapocs Alapítvány alapvető célja ugyanis, hogy minden olyan együttműködési keretrendszert, eszközt megragadjon, amely a térségben élők életminőségét, a helyben maradását és boldogulását erősíti. Ilyen nagyon fontos eszköz a gazdaság- és közösségfejlesztés tekintetében a LEADER együttműködés.Ennek az erőforrásrendszernek a...