Nagy sikerrel zárult a sümegi szakmai tudásbővítő rendezvény

Nagy sikerrel zárult a sümegi szakmai tudásbővítő rendezvény

Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg 2025.02.11-én Sümegen a megyei őstermelők és kistermelők számára szervezett szakmai tudásbővítő eseményünket. A rendezvény célja a falusi vendégasztal működésének jogi és gyakorlati kereteinek bemutatása volt.

Az eseményt Zsédenyi Tímea, a Pannon Helyi Termék Nkft. munkatárs nyitotta meg, aki ismertette a Veszprém Megyei Foglalkoztatási Paktum helyi termékfejlesztésre vonatkozó célkitűzéseit.

A megnyitóban Oszkai Réka kuratórium elnöke, mint házigazda mutatta be a Táj- kapocs Alapítvány célját, tevékenységét, jövőbeni terveit.

Táj-Kapocs Alapítványnak fontos célkitűzése a gazdaságfejlesztés, ezen akcióterv keretében kiemelt terület a turizmusfejlesztés, agrárturizmus és a helyi termékek fejlesztése. Ezen cél mentén számos szakmai programot kívánnak megvalósítani a közeljövőben. Bővebb információ a tajkapocs.hu oldalon talál meg az érdeklődő.

 A szakmai előadásokat Szabadkai Andrea, a Kislépték Egyesület szakértője tartotta, aki részletesen ismertette a falusi vendégasztal jogszabályi hátterét, gyakorlati megvalósításának lépéseit, a leggyakoribb buktatókat és az általa ismert jógyakorlatokat.

A rendezvényt megtisztelte Tószeginé-Faggyas Katalin, a NAK vidékfejlesztési csoportvezetője, aki a kistermelők számára elérhető támogatási lehetőségekről és szakmai programjukról adott tájékoztatást.

A nap folyamán résztvevők aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe, tovább mélyítve a szakmai diskurzust. Az esemény nemcsak értékes információs szolgáltatást, hanem kiváló lehetőséget biztosított a hálózatépítésre és a tapasztalatcserére is.