Látóút Sümegen és térségében: Inspiráció és együttműködés a helyi turizmus fejlesztéséért
Október 8-án idén már harmadik alkalommal szerveztük meg tematikus látóutunkat, mely során Sümeg és térségének turisztikai értékei, példaértékű vállalkozásai, valamint helyi termékei kerültek a figyelem középpontjába. Az esemény célja volt, hogy résztvevőink megtapasztalhassák a térség turizmusának működését, és közelebbről megismerjék az itt rejlő lehetőségeket.
A program első állomása a sümegi Hotel Kapitány Wellness és Konferencia előadóterme volt, ahol Oszkai Réka, a Táj-Kapocs Alapítvány elnökasszonya köszöntötte a jelenlévőket. Röviden bemutatta a szervezet eddigi munkásságát, kiemelve a közösségépítést és a helyi értékek megőrzését célzó tevékenységeket. Végh László, Sümeg város polgármestere előadásában a város turizmusának jelentőségéről és főbb attrakcióiról beszélt, melyek között kiemelt helyet foglal el a Ramassetter Látogatóközpont, a Kisfaludy Emlékház, a Sümegi Vár, valamint a Püspöki Palota. Külön hangsúlyozta, hogy a város turisztikai tengelye – mely a Vár, a Püspöki Palota és a történelmi templomok köré szerveződik – kulcsfontosságú a látogatók számára.
Sümegi Kata előadásában a Püspöki Palota működését és kulturális szerepét emelte ki. Az épület nem csupán kiállításoknak ad otthont, de rendezvénytérként, kávézóként és ajándékboltként is működik, hozzájárulva a térség idegenforgalmának fejlődéséhez. Különösen büszkék a palota „Menyei Ügyek” című kiállítására, amely 2022-ben elnyerte az Év Kiállítása díjat.
Böjte Éva, a HOT-ÉP Kft. ügyvezető igazgatója a Sümegi Vár turisztikai szemléletéről beszélt. A vár mára Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságává vált, ahol a látogatók autentikus középkori élményekben részesülhetnek. A vállalkozás kiemelten fontosnak tartja a helyi közösség támogatását, és elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett.
A program során a résztvevők megkóstolhatták a Várkapitány Mintagazdaság helyi termékeit, majd a Sümegtej üzemet látogatták meg, ahol Tóth Tamás és felesége, Marika mutatta be családi vállalkozásukat. Céljuk a kiváló minőségű, adalékanyag-mentes tejtermékek előállítása, melyek méltán viselik a Sümegtej nevet. A kézműves termékek készítésének folyamata a kis mennyiségű, gondos feldolgozásra épül, ami a minőség garanciája.
A tanulmányút Nemeshanyban folytatódott, ahol Csizmadia Zoltán mutatta be a Csizmadia Vízimalmot és az ahhoz kapcsolódó turisztikai fejlesztéseket. A látogatók megismerhették a malom történetét és a helyszín egyedi vidéki hangulatát, amely hozzájárul a helyi turizmus sikeréhez. A napot a nemeshanyi Pajtaszínházban zártuk, ahol Kiss Attila és felesége, Betti kalauzoltak végig bennünket vendégházukon és rendezvényhelyszínükön. A Pajtaszínház ideális helyszín családi rendezvények, esküvők lebonyolításához, valamint évente otthont ad az ERA Nova Fesztiválnak is.
A látóút végén lehetőség nyílt a résztvevők számára, hogy szakmai párbeszéd keretében összegezzék a nap tapasztalatait, és megvitassák a térség további fejlesztési lehetőségeit. Összességében ismét egy sikeres napot zártunk, amely hozzájárult a helyi turizmus és közösség erősítéséhez, valamint a régió fejlődési irányainak közös megértéséhez.



