Térségi hálózatok jövője – beszélgetés a Művészetek Völgyében

Térségi hálózatok jövője – beszélgetés a Művészetek Völgyében

2025. július 21-én, a Művészetek Völgye fesztivál keretében ismét kerekasztal-beszélgetést szervezetünk, folytatva a tavalyi évben megkezdett közös gondolkodást. A találkozó célja az volt, hogy a résztvevők értékeljék az elmúlt év tapasztalatait, és közösen jelöljék ki a térségi közösségi hálózatépítés lehetséges irányait.

A beszélgetésen részt vett Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője, valamint az Alapítvány kuratóriumának tagjai: Oszkai Réka, elnök, valamint Hoffner Tibor, Kovács István és Kovács Norbert „Cimbi”kuratóriumi tagok.

A miniszter úr felidézte: egy évvel ezelőtt éppen Kapolcson vetődött fel először a térségi kulturális és közösségi hálózatépítés gondolata, és, hogy a térségek specialitásaira épülő fejlesztési programokra van szükség. Azóta a Táj-Kapocs kezdeményezés kézzelfogható eredményeket ért el, különösen a fiatalok bevonása, a helyi identitás erősítése, a gazdasági és kulturális szereplők együttműködése terén.

A kuratóriumi tagok személyes tapasztalatokon keresztül mutatták be a kísérleti program hatásait:

  • Hoffner Tibor az Ifjúsági Akadémia és a kistelepüléseken végzett „moccantások” fontosságát hangsúlyozta – sikerült elérni, hogy a fiatalok újra aktivizálódjanak a helyi közösségekben.
  • Kovács Norbert „Cimbi” a Lesencetomajjal kialakított együttműködésről mesélt, amelynek keretében iskolai és kerékpáros programok találkoztak, erősítve a közösségi élményt.
  • Kovács István az ősszel induló Nyitott Porta kezdeményezést említette – ez a program a helyi értékek láthatóvá tételére és a nyitottság erősítésére épül.
  • Oszkai Réka pedig a Kulturális Híd programot emelte ki, amely térségek közötti kapcsolódásokat erősít, és segíti az egymástól tanulást, a közös gondolkodást.

A beszélgetés központi kérdése az volt, hogy milyen tényezők teszik tartóssá és működőképessé a térségi együttműködéseket. A válaszokban hangsúlyosan szerepelt a bizalom, a személyes jelenlét, az elérhetőség és a folyamatos párbeszéd fontossága.

Dr. Navracsics Tibor arra is reflektált, hogyan illeszkedik a Táj-Kapocs a kormányzati fejlesztéspolitikai célokhoz: a fiatalok helyben tartása, a helyi identitás megerősítése és az együttműködés kultúrájának elmélyítése olyan célok, amelyeket civil kezdeményezések nélkül nem lehet hatékonyan megvalósítani.

A beszélgetés zárásaként minden résztvevő egyetértett abban, hogy a Táj-Kapocs mintaprojekt mára olyan szintre jutott, hogy más térségek számára is követendő példaként szolgálhat. A program módszerei és tapasztalatai olyan tudást képviselnek, amelyet érdemes továbbadni – hogy minél több közösség kezdhesse meg saját hálózatának építését.

fotó: Burger Zsolt