Elindultak az Ifjúsági „Moccantások”
Februárban az Ifjúsági projektünk keretében elindítottuk az Ifjúsági „Moccantásokat” a térségben, amelynek célja, hogy a fiatalokat bevonja a helyi közösségi élet formálásába és lehetőséget biztosítson számukra, hogy megfogalmazzák igényeiket és elképzeléseiket a jövőről. A program két településen, Zalaváron és Szentbékkállán is megvalósult, ahol a helyi fiatalok aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe.
A találkozók során a résztvevők közösen gondolkodtak arról, hogy mit jelent számukra a település, miért szeretnek ott élni, és milyen változásokat tartanának szükségesnek. Felmerültek olyan kérdések, mint a közösségi terek hiánya, a kulturális és szabadidős programok lehetőségei, valamint az ifjúság szerepe a helyi közösségek építésében.
Az eseményeken megfogalmazott gondolatok és ötletek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hosszútávon olyan kezdeményezések induljanak el, amelyek valódi változást hoznak a helyi fiatalok életében. A beszélgetések rámutattak arra, hogy a fiataloknak van véleményük és elképzelésük arról, hogyan tehetnék élhetőbbé településeiket.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a programban, és bízunk benne, hogy a jövőben tovább folytatódhatnak ezek az inspiráló találkozók!
