Együttműködések a Marcal-völgyben – Civil Szakmai Műhelynapok
A Táj-Kapocs Alapítvány 2025 szeptemberében négy alkalommal szervezett Civil Szakmai Műhelynapot a Marcal-völgy településein, hogy a helyi közösségek és szervezetek számára szakmai támogatást és tudásmegosztást biztosítson. A műhelyek célja a civil együttműködések erősítése, a pályázati lehetőségek tudatos kihasználása és a közös gondolkodás elősegítése volt.
I. alkalom – Vashosszúfalu (szeptember 2.)
A programon 12 fő vett részt, 4 települést képviselve (Vashosszúfalu, Gérce, Vásárosmiske, Hosszúpereszteg). A résztvevők között településvezetők, civil szervezeti vezetők és aktív tagok egyaránt jelen voltak.
II. alkalom – Káld (szeptember 4.)
A második műhelynapon 8 fő vett részt, Káld, Gérce, Borgáta és Duka településekről. A szakmai munka mellett külön figyelmet kapott az SZJA 1%-os gyűjtéshez szükséges EGYREG regisztráció, amely fontos bevételi forrást biztosíthat a kistelepülési civil szervezeteknek.
III. alkalom – Bejcgyertyános (szeptember 9.)
A harmadik alkalommal 3 településről (Bejcgyertyános, Egervölgy, Ikervár) érkeztek a résztvevők. A találkozón ismét nagy hangsúlyt kapott a projektötletek kidolgozása és a NEA pályázati lehetőségek áttekintése.
IV. alkalom – Kemenespálfa (szeptember 11.)
Az utolsó szeptemberi fórumon 5 település képviselői (Kemenespálfa, Karakó, Kamond, Nemeskocs, Nemeskeresztúr) találkoztak. A közös munka során a NIR rendszer használata és a pályázati dokumentáció alapjai kerültek előtérbe.
A műhelyek közös vezérfonala az alábbi témákat érintette:
- a Táj-Kapocs Alapítvány és a projekt céljainak bemutatása,
- kommunikációs csatornáink (Facebook, hírlevél, honlap),
- civil szervezetek helyzete Vas, Zala és Veszprém megyében,
- pályázatírás és projektmenedzsment alapok,
- a NIR rendszer regisztrációja és használata,
- a NEA pályázati lehetőségek áttekintése,
- kötetlen beszélgetés a helyi erőforrásokról, kihívásokról és jövőképről.
Emellett kiemelt figyelmet kapott az SZJA 1% gyűjtéshez szükséges EGYREG regisztráció, amely 2026-ban fontos bevételi forrást biztosíthat a kistelepülési szervezeteknek.
Mit vittünk haza?
- Több szervezet már a helyszínen megkezdte a NIR regisztrációját,
- projektötletek születtek a közelgő pályázati felhívásokhoz,
- a résztvevők elköteleződtek a Táj-Kapocs kommunikációs csatornáinak követésére,
- megerősödött a közös gondolkodás és a jövőbeli együttműködés igénye.
A szeptemberi műhelynapok bebizonyították: a tudásmegosztás és az együttműködés erősíti a helyi civil közösségeket. A Táj-Kapocs Alapítvány továbbra is elkötelezetten támogatja a civil szervezeteket szakmai tanácsadásokkal és közösségi programokkal.


